Kiállítások - Renoir

 Ebből a bejegyzésből nem hiszem, hogy sokat fogok készíteni, hiszen kiállításra ritkábban járunk, kevés van olyan, amire szívesen elmegyünk. Tavaly (2023) szeptemberében azonban nyílt egy Renoir kiállítás, amire nagyon szerettem volna elmenni, csak sajnos nem akadt rá alkalom. Mindig voltunk valahol hétvégén, vagy ha nem, akkor jobban esett itthon lenni. Két ünnep között gondoltam hogy elmegyek rá, december 30-án, de akkor sem jutott rá időm. A következő terv az az ehét szombat volt, Január 6-a, de végül programot szerveztünk hétvégére ismét. Mivel pedig a kiállítás Január 7-ig látogatható, jelentősen lecsökkent a leheséges időpontok száma. Végül tegnap, Január 2-án eljutottam, mivel szabadságon voltam. 

Nos... hát elég kettős érzés volt bennem. Nagyon örültem, izgatottan vártam, hogy megnézzem a kiállítást, de amikor odaértem a Szépművészeti Muzeumhoz enyhén szólva is lesokkolódtam. Olyan hosszú sor állt a bejáratnál, hogy lehetetlennek tünt a bejutás. Kétkedve beálltam a sorba azért, mert ha már idáig eljöttem, akkor szeretnék bemenni. Sejtettem, hogy más napokon sem volna jobb a helyzet, hiszen utolsó alkamak, hogy a kiállítás megtekinthető, biztos mindenki igyekszik "bepótolni". Naivan gondoltam, hogy legrosszabb esetben is maximum 45 percet fogok várni, mert azért a sor haladt. Tévedtem... Egy és fél órát álldogáltam a sorban, mire bejutottam. Persze megértem, az emberek szeretnék látni a kiállítást. Hasonló volt a 2022-es Bosch kiállításnál is a helyzet.

Párszor majdnem feladtam, de végül kitartóan végigálltam a sort, és bejutottam a múzeumba. Nos gyönyörű volt, megérte a várakozást. Renoir festményeit élmény közelről nézegetni, és nem csak fotókról. Nem vagyok nagy szakértője a festészetnek és művészettörténetnek, ezért tőlem itt nagy műelemzésre nem kell számítani. Csak szeretek elveszni a színek és formák világában. Érdekesnek tartom, hogy mennyi féle képpen lehet a világunkat ábrázolni. Vagyis hogy hányféle képpen lehet a világunkat látni. Minden festmény betekintés egy másik ember fejébe.

Nagyon szeretem, hogy a képek mellett sokszor vannak magyarázatok, a festő mely életszakaszában, milyen körülmények között készült. Sokkal jobban meg lehet érteni a fesmény tartalmát ezek segítségével. Renoir képeivel első emlékezetes találkozásom, az Amelie csodálatos élete című filmben történt. Nagyon beleillettek a festmények az egész hangulatba. Egy konkrét festményét mutatták itt Renoirnak (A csónakázó parti ebédje), amit a törékeny csontú öregúr minden évben lefestett. Nagyon megfogott engem az a jelenet, és annyi sok kedves emlékem kötődik ehhez a filmhez. Sajnos ez a festmény nem volt megtekinthető ezen a kiállításon. De a művész össze alkotása hozza ugyan ezt a hangulatot, így sajnáltam, ugyan, de nem éreztem nagy veszteséget.

Amit sajnálok, hogy nem igazán volt lehetőségem alaposan szemügyre venni a festményeket. Hihetetlenül részletesek ezek a képek, és mindegyiket akár órákig el lehet nézegetni. De többi ember is akar egy pillantást a képekre, így ha ennyire nagy az érdeklődés, akkor sajnos alig van lehetőség egy kép előtt órákig álldogálni, mert más is szeretné látni.

Azért az egyik festményről készítettem egy közeli fotót is. Teljesen elvarázsoltak ezek az ezüst ékszerek és kiegészítők, ahogy meg voltak festve. Elsőre azt hittem tényleg valamiféle ezüst füstöt használt a festő, de nem... Ezt a fémes hatást csupán színekkel érte el. Gyönyörű szép.

Elég nagy volt az érdeklődée, rengeteg ember jött el megnézni, és valószínű nem csak ezen a napon... De megértem. Én mindenkit bátorítok arra, hogy hasonló kiállításokat látogasson meg, és vegye szemügyre alaposan ezeket a festményeket. Egy élmény, és segít egy kicsit lelassulni ebben a gyors világban. Megtanít szemlélni  a dolgokat, nem csak rápillantani aztán tovább rohanni. Érdemes rászínni az időt, és azon is elmerengeni kicsit hogy ezek a festők milyen életet éltek. Sokszor nagyon nehezet, és mégis mennyi szépség élt a lelkükben, amiket ezeken a festményeken láthatunk.